Az IT-cégek esetében az állami megrendelések és a versenyszférában való jelenlét egészséges egyensúlya a kívánatos mind szakmailag, mind financiálisan. A nagyvállalatokkal való együttműködéseknek az egész szektorban új lendületet adhatnak a járműipari és egyéb nemzetközi cégek Magyarországra érkezésével, ebből a Delta is igyekszik kivenni a részét az elkövetkező években. Emellett pedig a magyarországi KKV-k további korszerűsítése is fontos piaci lehetőség, amit a generációváltás és a korábbi években lezajlott digitalizációs fejlesztések mára beért kedvező tapasztalatai is gyorsítanak – mondta el Korcsok Katalin, a Delta Systems kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Portfolio-nak.
A Delta Technologies bejelentette, hogy 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, a Delta Systems Kft. az Állatorvostudományi Egyetem „Okostantermek kialakítása” tárgyú Uniós, nyílt közbeszerzési eljárásban érvényes ajánlatot tett.
Nagyértékű közbeszerzésen nyert a Delta Technologies leányvállalata – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
A Delta Technologies bejelentette, hogy nagyértékű közbeszerzést nyert a vállalat 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft.
2,6 milliárd forint értékű közbeszerzésen nyert a Delta Technologies leányvállalata - közölte a cég a BÉT holnapján.
Egy közel 180 millió forint értékű közbeszerzési eljárásban hirdették ki nyertesként a Delta Technologies leányvállalatát, mint a konzorciumi tagot - közölte a társaság a BÉT holnapján.
Egy 20 milliárd forintot meghaladó értékű közbeszerzési eljárásban hirdették ki nyertesként a Delta Technologies leányvállalatát, mint a konzorciumi tagot - közölte a társaság a BÉT holnapján.
Nagyértékű közbeszerzési eljárásben hirdették ki nyertesként a Delta Technologies leányvállalatát - közölte a társaság a BÉT honlapján.
Leányvállalatainak pénzügyi teljesítménye alapján a Delta Technologies 2022. szeptember 21-én módosította előzetesen kiadott profitvárakozásait. A Delta Systems Kft., valamint a Delta Services Kft. leányvállalatok elfogadott, 2021-es éves beszámolója alapján a Delta csoportszintű gazdálkodási adatai a 2022. május 11-én kiadott, előzetes adatokról szóló tájékoztatóban (pozitív profit warning) jelzetteket meghaladóan alakulnak.
Tőkét emel a Delta Technologies leányvállalatában, a Delta Systems Kft.-ben – áll a cég közleményében.
A Delta Technologies leányvállalata, a Delta Systems konzorciumban közbeszerzésen nyert - tette közzé a cég.
Közel félmilliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket a Delta Technologies leányvállalata.
A Delta Technologies 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems megkapta a Honvédelmi Minisztériumtól a NATO Beszállításra Alkalmas megfelelőséget igazoló határozatot - tette közzé a cég.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán közölte a hírt a befektetőkkel a társaság.
A legfeljebb két évre szóló megállapodás keretösszege 500 milliárd forint.
Konzorciumvezetőként vett részt a Delta Technologies leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökség nettó 200 milliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárásán, amit elnyert a konzorcium.
Felvételek is előkerültek a támadó drónról.
Felpörög Magyarországon is az aukciós szezon.
Védeni kell a felvonuló járműveket.
Van egyáltalán ideális mutatószám?
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.